Itt add meg az alcímet

PÉTEGISZ

Kolossváry Judit egy TÁMOP pályázat keretében nyerte el bizalmunkat intézményünk szakasszisztenseinek képzésére, melynek célja a betegekkel való hatékonyabb kommunikáció, valamint a szakorvosokkal való gördülékenyebb együttműködés volt.

A képzések péntek és szombati napokon voltak, amiért a dolgozók kezdetben egyáltalán nem lelkesedtek, de Judit olyan légkört tudott teremteni, és a képzéseit annyira értékesnek tartották, hogy a folyamat során később már azért izgultak, hogy lehetőleg minden képzési napon részt tudjanak venni.

A képzés eredményeként különösen szeretném kiemelni, hogy a munkatársak sokkal toleránsabbak lettek egymással, a betegekkel és a szakorvosokkal is. Jobban tudtak alkalmazkodni a nehezen kezelhető betegekhez, és az eléjük állított új feladatokat is nagyobb lelkesedéssel végezték.

Judit kimagasló szakértelemről, magas fokú emberismeretről és empátiáról tett tanúságot, ugyanakkor a tudásmegosztást sok humorral, játékkal, interakcióval osztotta meg, így a résztvevők szinte észrevétlenül szívták magukba az ismereteket.

Fentieknek köszönhetően amikor újabb lehetőségünk adódott - ezen alkalommal szakorvosok fejlesztésére, kétség nem fért, hogy ismét Juditot kérjük fel. Az eredmény itt is lenyűgöző volt, orvosaink egytől-egyig elismerően nyilatkoztak a két tréning napról, és munkájukat nagy mértékben segítette, hogy megértették, és helyzetgyakorlatok során elsajátították, hogyan tudnak a betegekkel könnyebben szót érteni, mi az, amitől a betegek félnek, milyen beszűkült tudatállapotban vannak, illetve, hogy ezeket a félelmeket hogyan tudják pillanatok alatt feloldani, és így összességében eredményesebben gyógytani.

Egy szóval Judittal dolgozni élmény, ezért is adok jó szívvel referenciát.

Kiss Ilona

vezérigazgató